Terényből, a hegyen át

Szomszédunk, Marika néni mesélt erről az útról, tudniillik hogy régen gyakran jártak az erdőn át Herencsénybe. Amikor február első napjaiban megadatott, hogy pár napot a Palócházban tölthettem, rögtön eszembe jutott, hogy a szekérúton meglátogatom a "szomszéd" falut. 

Én is kipróbálom hát, s bár turistajelzést nemigen látni, remélem, nem tévedek el. Az út járhatóságát illetően nincsenek illúzióim: hol jobban, hol kevésbé, napok óta zuhog, esik, szemetel az eső. Neki a hegynek: Terény keleti felét a Hideg-hegy zárja le, épp kapaszkodom rá. Bakancsom az első tíz lépés után méretes sárlabdát húz magával, minden mozdulatra csúszkál alattam. A hegytetőn vadlesek között elágazik az út, s én "toronyiránt" az erdő sűrűje felé folytatom. A fák koronája összezár felettem. Szerencsére, mert az eső rázendít, és most már kifejezetten szakad. Az is bolond, aki ilyenkor sarat dagaszt - szidom saját magam. Egyszer csak megzörren az aljnövényzet, szürkés-rőt árnyék nő ki a bokrok alól: róka! Alig tíz lépésre. Ha nem gyökerezne földbe a lábam, még talán a fényképezőgépet is volna időm elővenni. De nem, Vuk sietve átcsap előttem az úton, és nyomtalanul tűnik el. Micsoda kaland! Néhány kanyar múlva tisztulni kezd az ég, és a fák is ritkulnak. Alig egy órája indultam, és máris a herencsényi földeken találom magam. Azért még jó félóra, mire lecuppogok a dagonyából.

Herencsényt méltán nevezhetnénk az úti keresztek falujának: fából, bádogból, kőből tucatnyi különböző korú és műemléki értékű szent alakot találunk. Leghíresebb közülük Nepomuki Szent János szobra, épp a Terényből jövő úton (Béke út). A templom mellett elégedetten majszolok el egy almát. Az eredetileg román kori, XIII. századi körtemplom az idők során alaposan kibővült, hatalmas temetőkertje impozáns látvány. A faluba érve a Borostyán nevű kocsmát ejtem útba, itt használom a falusi tudakozót.

- Csókolom, egy középkori templomot keresek, hogy aszongya "XIV. századi templomrom..."

- A török templomot.

- ??

- A Haraszti részen van, a buszmegállótól felfelé... - jön az útbaigazítás. - Honnan tetszik jönni?

- Én Terényből, a hegyen át - húzom ki magam büszkén. Elismerő moraj a pult mögül.

Egy gyors szíverősítő után felfedezem a Haraszti "pusztai" templomot, a "török templomot", ahogy itt hívják. A falu legvégén van, magában áll, tényleg szinte a földeken. Meglepetten tapasztalom, hogy ajtaja nincs, belépve pedig üres falak fogadnak. Az egykori templomot magtárnak is használták, felújították, de még így is elég szomorú látványt nyújt. Viszont szép a kilátás. Leballagok a dombról. Hazafelé útközben egy bácsika rábeszél, nézzem meg családja eladó házát. A romos hosszú házat nagyon alacsony összegért árulják. Megnézem, hümmögök rajta egy kicsit. Indulhatunk vissza. Terénybe, a hegyen át.

Copyright © 2012 Nagy Ágnes és Mátyás Imre